a NAGY találkozás - avagy a 96 óra eltáv nyomában

Miután elment júliusban szinte ólomlábakon teltek a percek, az órák, a napok, a hetek, a hónapok. Csak bolyongtam a házban céltalanul, egyszerűen nem találtam, sőt(!) most sem találom a helyem. Minden olyan üres és fakó lett hirtelen. És ami biztos, már megint egyedül vagyok magammal, a gondolataimmal, a kétségeimmel, a félelmeimmel. 😟

🤓 No, itt mondaná Csernus doki, hogy a nyomorult társfüggő, aki nem találja fel magát egyedül. Csak a másikra támaszkodva tud élni, létezni. Sebaj, annyi mindent olvastam már, hogy szerintem rég elvesztem ebben a sok teóriában és csak összezavart még jobban... De tudjátok, lehet, hogy egyedül vagyok, de nem magányos! 😀

Szóval, a várva várt nagy nap is elérkezett, már hetekkel előtte nagy izgalommal vártam, mivel igencsak nagy feladat hárult rám. Persze ez másnak a kisujjában van, tudom, de nekem akkor is ez egy NAGY nap volt. Aki ismer, az tudja, hogy nem igazán szeretek vezetni, igazából azt vettem észre, hogy nem tudok huzamosabb ideig koncentrálni. És szerintem az autóvezetés, főleg hogyha egy monoton útszakaszon zajlik, igen csak nagy odafigyelést igényel. 🤓

Nos, nekem kellett felmenni érte a reptérre, mert ugye ki másnak kellett volna?! Persze kedves aggódó Anyukám egyből azzal állt elő, hogy hát jöjjön haza ő onnan, ahogy tud, mert, hogy én erre nem vagyok képes 😳 (már hogy felvezessek). Jó is ez a nagy bizalom az ember felé...😂 (és itt felmerül megint az, hogyha a saját családja nem bízik az emberben, akkor mégis ki a francnak kéne?? - persze erre van egy újabb elmélet, amit olvastam, de ezt most hagyjuk). 😂

Való igaz, hogy nagyon is izgultam, mert tényleg régen vezettem autópályán vagy autóúton. Jó párszor megnéztem az utat, hogy merre kell mennem, sokszor végig gugliztam. Sőt, ki is jegyzeteltem magamnak papírra a főbb pontokat, hogy mit kell keresnem, ha bármi történjék is. Meg ugye letöltöttem ezt a híres nevezetes Waze-t. Ki is választottam Andrist magamnak, no, majd ő elnavigál engem - gondoltam nagy naivan... 😂

🚗 Mesélem mi volt: ugye Nyéken felmegyek az M7- re, vártam, hogy Andris is rátaláljon az igaz útra, de nem így történt. Mindenáron le akart vinni az M7-ről (valószínűleg rosszul állítottam be valamit, de majd az "újratervezésnél" csak sikerül neki is...). 🤔 Gondoltam semmi baj, Érd után kell felmennem az M0-ra, addig jó vagyok, ott meg biztos meg lesz neki is. Rákanyarodok az M0- ra, erre kiírja a telefonom: "az iPhone túlmelegedett, ezért muszáj kikapcsolnia"... Sírva röhögtem... 😂😂😂

DE! mÁgnes tudta, hogy merre kell menni, mert kiguglizta! Nem úgy, mint a hazafele vezető utat...volt is haddelhadd 😂 - de ez megér egy újabb misét'. 😉 Hát, egyből bele is csöppentem egy jó nagy dugóba, több kilométeren keresztül csak lépésben haladtunk. Arról nem is beszélve, hogy ez a négy sáv, amit anno kinéztem magamnak a gugliból, abból csak kettőt lehetett használni, mert ugye építkezés- meg terelések miatt csak ennyi jutott. Még egy számomra érthetetlen dologgal találkoztam: egyes szakaszokon végig 60-as tábla volt kirakva, de mindenki ment 110-zel ugyanúgy. Ezt nekem valaki megmagyarázhatná, hogy az a tábla, az most csak mutatóba volt / van kirakva? Mert, hogy majd letoltak az útról, meg én voltam a hülye szőkepicsa, mert én, mint kis szabályos" fruska akartam közlekedni ott. No, mindegy - egy a lényeg odaértem, végülis minden segítség nélkül. Zárójelben megjegyezném, hogy meg is orroltam Andrisra...😤 jaaa, az iPhone-ról már ne is beszéljünk... nem is tudom mit vártam / várok egy beleharapott almától... 🍏😂🍎

👫 Végre valahára eljött ez a nap is, amikor két hónap után végre találkoztunk. Olyan, de olyan jó volt - kicsit olyan érzés volt, mintha el se ment volna. Meglátogatunk mindenkit, együtt voltunk sülve-főve, sőt, még szombaton lementünk a Balatonra is. Az ember ilyenkor próbálja bepótolni az elmúlt időszakot, igaz, hogy beszélünk minden nap, de az mégis más, mint amikor együtt vagyunk. 🙄 Basszus, nem tudom, más hogyan éli meg az ilyen szitukat, (ÉS valószínűleg soha nem is fogom megtudni, mivel ugye nincsen ilyen ismerős asszonka a környezetembe és valószínűleg soha nem is lesz... 😲 mert ugye OTT mindenkinek megvan már a saját társasága, ne ott keresgéljek - mondá az Úr - akkor hol?... 🤔 Pedig csak együttérző-, buzdító szavakat akartam kapni / hallani hasonszőrű sorstársaimtól, de lehet csak ármányt és titkokat kaptam volna, ezért a nagy tiltakozás(?) DE barátkozzak! 🤔 Ugyan mégis kivel? Mert ha ezt vesszük alapul, akkor már mindenkinek meg van a saját társasága, sehova sem illek már bele. Kérdem én: akkor? Vicces momentum újra...) vagy egyszerűen csak én vagyok ennyire tápos, de most is potyognak a könnyeim, ahogy írom. 😭

👤 Ő ezt is jobban kezeli természetesen, mint én - neki meg se kottyan, vagy legalábbis ezt mutatja, ezt érzékelem. 🌪 Ez egy akkora érzelmi vihar-, hullámvasút, hogy egyszerűen nem is tudom, hogy hogyan lehet nap, mint nap túlélni (bár én is ezt teszem, igazából day by day létezem). Tudom, ez most olyan drámaian hangzik és persze "sokkal könnyebb" lehet, úgy hogyha az ember emberek között dolgozik, meg van gyerkőc... 🤨 Az is lehet, hogy csak engem visel meg ez jobban, fogalmam sincs, hogy más mit gondol, mit érez, mit tesz ilyen helyzetekben, hogy enyhíti a szeretett társ hiányát. Vagy ők már örülnek, ha elhúznak a pasijaik, és csak az a lényeg, hogy hozzák haza a lóvét az új kocsira, az épülő házra? Vagy van aki "helyettesíti" addig is a jó embert? No, meg az asszonyt...? I don't know.

Én egyet tudok: HIÁNYZIK! 💔

🤓 És persze erre "hiány"-ra is van az okosoknak verziója (mert a hiány az egy negatív szó - és akkor ez mindig is hiányozni fog az ember életéből, soha nem fogja megkapni, blablabla...), de már komolyan mondom, leszarom, nem fogom megerőszakolni magamat, az érzéseimet és mondani azt, hogy nem hiányzik, ha egyszer hiányzik... 😤 És ha most valaki azzal jönne, hogy majd az idő mindent megold, az idő gyógyír mindenre, meg hogy hamar elszalad ez a "kis" idő - no, azt jelenleg úgy pofán tudnám b*szni... 🤬 persze biztosan lesz majd jobb! Tudom! Azt is tudom, hogy mikor: mikor újra itthon lesz velem / velünk... 😍

Záróakkord: olyan hamar elment ez a négy nap, mondhatnám, hogy hol volt, hol nem volt... most megint legalább két hónap következik, mire újra találkozhatunk... 😔

és Egyenlőre maradnak az üzenetek, a kedves szavak, a beszélgetések, a lopott percek a HONvédelemtől...

...és a gyötrő, magányos, álmatlan éjszakák...nekem...

Magnetic*®

És hogy mi is a lecke itt nekem? Még mindig ez: TÜRELEM és BIZALOM!