A múlt árnyai...The shadows of the past...

Már másfél hete történt, de valamiért folyamatosan itt motoszkál a fejemben az "eset"...

Sokáig rágódtam rajta, hogy egyáltalán leírjam-e, mível alapból az emberek rosszindulatát nem értem, ami valószínűleg majd itt is akad. Lesz egy- két önkéntes kritizáló, szidalmazó és nem biztos, hogy erre készen állok. De ahogy Müller Péter is mondta: "Szenvedni azért kell, hogy az ember újjászülessen! Katarzist azért kell átélni, hogy megtisztuljunk. Minden szenvedésnek, minden katarzisnak, minden bajnak az a lényege, hogy az ember megtisztuljon belőle és a következő fázisba átlépjen!"

Előzmények: másfél éve elváltam, kihűlt, elmúlt, megszokások voltak, hisztik, dilik, "mártírszerep" (erre csak nemrég ébredtem rá..), időhiány, figyelemhiány, magány és még sorolhatnám, hogy mi vezetett ide, de talán egy fontos dolgot kiemelnék: "IDŐHIÁNY". Tehát mindenre és mindenkire jutott abból a bizonyos időből, csak rám nem. Egy idő után az ember nem reklamál (az a bizonyos mártír szerep itt is) beletörődik, és micsoda kuriózum az, hogy volt valaki aki felfigyelt rám: kedves volt, figyelmes, és legfőképpen szakított rám időt. Szóval volt aki adta alám a lovat, de én ültem fel rá, tehát én vagyok a felelős. Két nagy gyerkőc (15,19) maradt az Apunál, az ő döntésük volt, amit elfogadtam, és tiszteletben tartok, soha nem vágnám a fejükhöz, hogy... Elköltöztem, korrekten megegyeztünk mindenben, nem volt ujjal mutogatás, sárdobálás és egyebek.

És bizony arra kellett ráébrednem, hogy ez mennyire zavarja, böki az emberek szemét még most is. Olyannyira, hogy újra fellángolt a pletyka és a kisebbnek is a fülébe jutott, ami nagyon összezavarta. Ez eszembe se jutott, hogy ilyen adódhat, főként lassan 2 év távlatában. Feldúltan kérdezett meg dolgokat, amire én őszintén válaszoltam. Úgy gondolom ez a minimum, mert már elegem van a hazugságokból. Elég rendesen kétségbe is estem az első reakciójától: közölte, hogy jó darabig nem akar velem se beszélni (skype, stb.), se találkozni. Mondtam, hogy ha tudnám megváltoztatnám a múltat, de nem tudom. Sajnálom, ne haragudjon, én vagyok a felelős. Másnap este már kaptam tőle üzenetet: "<3 szeretlek" - rá kell jöjjek újra és újra, hogy nekem vannak a legcsodálatosabb gyerekeim!

Csak egyszer hibázol, de azt a életed végéig a fejedhez vágják, és én nem akarok ilyen lenni. DE ha ez a "hiba" nincs, akkor még mindig játszhatnám a "mártírszerepem" és taposhatnám az ikszedik házassági évfordulót, hisztikkel tarkítva. Rengeteg mindent máshogy gondolok, látok azóta, és ezek nem történtek volna meg, ha...

Szabó Péter sok mindenre rávilágított, sok mindent köszönhetek neki így ismeretlenül is! Úgy is mondhatnám: Ő volt az első :) és ahogy Ő fogalmazott: "Ami történt, megtörtént. Ezen változtatni képtelenség, és pont."

Hát azt hiszem "felnőttem". Én vállalom a felelősséget! És TE?

Forrás: Szabó Péter Állj félre a saját utadból!