Egy újabb krízis - asszem ez sem jött össze’ :/
Hát, sajnos úgy áll a helyzet, hogy badoos' barátom és én már nem érünk révbe. Ebbe is csak ennyi volt (?). Amikor nem enged egyik fél sem a saját igazából (?), ide fajulnak a dolgok. Mindketten kellettünk ehhez, nem mutogatok rá, hogy igenis csak ő tehet róla.
Leírtam, hogy nekem ez kevés, hogy kéthetente talizunk, jó esetben kétszer, meg a viberen írogatunk egymásnak. Nem hiszem, hogy olyan nagy dolog, amit szeretnék, ami nem más, mint IDŐ. Több időt. Nem toronyórát láncostul, gyémántot, csecsebecséket, trópusi nyaralást akarok, hanem több időt.
Szerintem ezáltal lehet/ne jobban megismerni egymást, nemde?!
Mindig arra hivatkozik, hogy ő ilyen zárkózott, nehezen ismerkedik, rengeteg dolog hárul rá, nyomja a vállát. Kérdem én: Kinek nem a mai világban?
Ez a zárkózott' - nehezen ismerkedem' szöveg meg már kezd márketing' dumának tetszeni. Létezik ilyen ember a mai világban? Én még nem találkoztam ilyennel, sőt amikor együtt voltunk, valahogy nem ez jött le. Folyamatosan beszélt, szinte szóhoz se jutottam...
Jaa, meg is kaptam, hogy én meg nem mondok semmit amikor talizunk, nem beszélek...
Erre is van/volt egy magyarázatom: ő volt az egyetlen, akinek konkrétan elmondtam, hogy írtam egy könyvet, kiadás alatt van, stb. Ő egy alkalommal elkezded fikázni emiatt, hogy ez elmebeteg dolog, ha valaki ilyeneket írogat... ez teljesen váratlanul ért, nem értettem, a legféltettebb dolgot mondtam el neki és ez lett... DE betudtam annak, hogy biztos szar napja volt. Túlléptem akkor rajta, most azonban megjegyeztem neki, ennek a kérdésnek a kíséretében: "hogy nyissak feléd így?"
Azt a választ kaptam, hogy ő érti, amit írok, DE ÉN NEM ÉRTEM MEG ŐT!
Aztán jött a vádaskodás, hogy én mit teszek?! Nem állok szóba vele két napig, ha nem jön hozzám, meg kombinálok a szavakkal, burkolt kérdéseim vannak. Meg hogy azt tudnom kell, ha vele akarok vitázni, akkor komoly kesztyűt kell húznom.
Ki akar vele vitatkozni?? Egy normális emberi kapcsolatra vágyom/tam vele. Nem ilyen kisstílű csatározásokra. És mindez így kezdődött, hogy ezt írta: " Ezt így úgy sem lehet normálisan megbeszélni."
Én erre írtam ezt: "Hát akkor hogyan? Mit javasolsz?"
És innentől kezdve borult a bili... Mi volt ebben a két kérdésben olyan, amitől így megborult? Én csak szerettem volna megbeszélni a nézeteltérést, egy megoldást találni arra, hogy neki/nekem is jobb legyen, és akkor oda lyukadunk ki, hogy fenyegetőzik"?!
Többedjére próbálkoztam, hogy befejezzem, ez lett a vége:
" hát igazad volt: "Ezt így úgy sem lehet normálisan megbeszélni."
És mégis csak nyomod és nyomod... nekem erre nincs szükségem, hogy bármit mondok-írok, te mögé látsz valamit.
Te tényleg a saját ellenséged vagy
sajnálom... :/"
Erre már nem válaszolt, ennek már két napja...
Újra és újra átolvastam, nem értettem miért pöccent be arra a két kérdésemre így, én csak megoldást akartam... De ehelyett belementem ebbe a méltatlan civakodásba. :(
Viszont találtam valamit, ami megütött és talán igaza van/volt:
"Ahelyett hogy hagynád történni a dolgokat...
Nem veszed észre hogy ez szabja a legnagyobb gátat itt?"
Ezen azóta is gondolkodom... Tudom, tisztában vagyok azzal, hogy nagyon türelmetlen vagyok. Ez a rohanó világ 'tett azzá' (persze meg én magam!), ahol elhitetik az emberrel, hogy mindent megkaphatsz egyből, nem kell várnod rá. Legyen az egy fájdalomcsillapítás, vagy hitel, vagy ház, vagy bármi más.
Én is ennek a csapdájába estem, de itt már ebben a kapcsolatban' nagyon figyeltem erre, hogy ne legyen úgy, mint a legutóbbinál...
Tényleg türelmesen, kitartóan vártam, hogy majd magától javulni fog a helyzetünk, de úgy látom felesleges tovább ámítanunk egymást. Eltelt már több mint három hónap, négyszer találkoztunk... Kérdem én: tényleg türelmetlen vagyok?
már semmit nem tudok... már semmit sem értek...
Lehet, tényleg egy kutyára van szükségem, és nem egy pasira...mindenesetre elgondolkodtató...
Magnetic*
"Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott." Fekete István
