Magnetic*® - egy év távlatában

Atyaég! Igen, már eltelt egy év, amióta megálmodtam, és létrehoztam ezt a blogot. Létrehoztam a fb- és megalkottam az insta oldalamat. Ebben az egy évben annyi minden megvilágosodott előttem, csomó mindenre rájöttem, hogy mi miért történt, hogy min kellene változtatnom. És mégis elkövetem sokszor ugyanazt a hibát újra és újra... 😭 Lehet, hogy tényleg nem tud az ember megváltozni? Tudom itt is valahol kell a türelem, hiszen ahogy mondják is: Róma se egy nap alatt épült fel. Az évek alatt megszokott dolgokon nem lehet (?) egyik pillanatról a másikra változtatni. Vagy igen? Valamiért mindig belefutok azokba a dolgokba, valószínűleg azért kapom ezeket a leckéket folyamatosan, hogy egyszer és mindenkorra megtanuljam, hogy ne azt csináljam. Ne úgy reagáljak helyzetekre, mert amíg nem azt teszem, mindig ugyanazokat a köröket futom... És nem haladok előre, csak egy helyben toporgok. 😨

Nos, egy év eltelt, sok minden történt, de ennek ellenére a helyzetem változatlan: továbbra sem találtam meg (?) azt az embert, meg ő se engem, akivel minket az univerzum egymásnak "teremtett". Igaz bővült a lakótársaim száma: egy csodálatos magyar vizslával. A barátaim száma nem emelkedett, az a maradék két ismerősömmel is igazából megbomlott a kapcsolatom. A könyvem jó úton halad, ősszel várható a megjelenése. A rajzolás sem megy olyan tempósan, nem száll meg az ihlet, csak akkor rajzolok, ha valami úgy beüt'. A könyvem folytatása már több mint háromnegyed részben kész van, csak a befejezést kell leírnom. Megvan, hogy mit hogyan szeretnék, hogyan folytatódik majd - mert ugye lesz harmadik része is 😉 - csak még erre se érzek most késztetést, hogy csinálnom kellene. Úgy vagyok vele, hogy nem erőltetem, hanem majd amikor jön, akkor úgyis tudom, és akkor nekiállok és csinálom, és csinálom. Most nincs meg ez bennem. 😤

Mióta nem járok edzeni, most már nyolc hónapja, el kell, mondjam, hogy kicsit szomorú vagyok. Ugyanis azt történt, hogy a szépen felszedett kis 57 kilómat sikeresen letornáztam 50 kg-ra. 😭 Aminek valaki marhára örülne, de jelen esetben én kevésbé. Ugye odafigyelek, hogy hogyan kajálok, igazából most meg is kaptam egy kedves ismerősömtől, hogy mit csodálkozok, rajta hogy fogytam 7 kg-ot, hogyha folyamatosan diétázok. 😨 Tény és való általában mindig csirkemellet eszek párolt zöldséggel, puffasztott rizzsel csinálok szendvicset. Kiiktattam az érkezésemből a fehér kenyeret, meg egyáltalán a kenyérféléket, a cukrot, sőt rizst sem eszek, max egy héten egyszer, amikor az Anyuéknál vagyok. Illetve tartom magam ahhoz, amit az ajánlásban adtak... és valószínűleg ennek hatására lementek az izmok, amiket kurva nehezen felszedtem... 😠 Persze meglátásom szerint megvannak a kis izmaim, de ugye kisebbek, mint voltak, vagy nemtom, ezt mondjuk, egy szakember tudná megállapítani valószínűleg, nem én, mint laikus...

Arra is rájöttem, hogy hajlamos vagyok elmenekülni a problémák elől. Én azzal védekezem idézőjelben, hogy nem szeretek veszekedni, meg talán azért csinálom, hogy védjem magamat, hogy ne sérüljek, ne legyen egy újabb csalódás. Mert pusztán látszik, amikor bele mászok valamibe jobban, mint kellene, vagy többet gondolok bele, mint mondjuk a másik, akkor mindig kín keservesen mászok ki belőle. És féléveket arra pazarolok el, hogy jobban legyek, és túl tudjak lépni rajta. 😠 Ezt az elmenekülős sztorit már háromszor is megléptem most legutóbb, mert úgy gondoltam, hogy nem én vagyok a megfelelő partner az ő részére (de nem hagyja magát... 😳). Amiben valahol igazam van, mert mondta, hogy ő a nőies nőket szereti, én mondtam neki, hogy na, én nem az vagyok, én sportosan szeretek öltözködni. Utána ugye jött ez az igényes nő minden nap festi magát szöveg, erre megint rákontráztam, hogy már megint nem én vagyok akkor az. És ennek ellenére mégis találkozni akar/t velem. 😳 A második ilyen kirohanásom ugye ezt már előzőekben leírtam, hogy miért volt és akkor el is tűntem két napra. Nem reagáltam semmire se. De aztán szombat éjjel annyira fölbasztam magamat azon, hogy még éjjel egykor se tudtam aludni emiatt és csak kattogtam, hogy kifakadtam és írtam neki. Leírtam a kis véleményemet a dologról, ja, azt írtam neki, amit az előző blogbejegyzésben mondtam, hogy amit gondoltam csak nem közöltem vele... 😂😂 Kaptam hideget, meleget... 😂

Úgyhogy most egyelőre ott tartunk, hogy beszélünk, meg találkozunk, meg összehoztuk most már az összes kutyust, aztán nemtom... Az az igazság, hogy amint megerősít abban, hogy ő lenne az a személy, a másik pillanatban már mindezt elveszi tőlem. Teljesen elbizonytalanít, és nem tudom, hogy mit akar tőlem. Sokszor, amikor mesél, az előző kapcsolatairól az jön le, hogy őt hagyták "mindig" ott, mert nem igazán vették jó néven azt többek között, hogy bele akar szólni a dolgaikba vagy megmondja a véleményét. Plusz ő össze akarta velük kötni az életét, összeköltözni, de ők nem akarták. Ahogy nyilatkozik arról, hogy mit hogyan kellene csinálnia a jövőben, pl. hogy eladná a házat, elköltözne Sopronba, albérletbe, és ott keresne melót, valahogy nem látom ebben magamat, hogy én hol lennék!? 😳 Nem értem... Nem tudom, hogy tényleg ennyire idézőjelben egyszerű vagy ennyire fifikás... 😳

Az már tisztán lejött, hogy szereti, ha neki van igaza, övé az utolsó szó. Megjegyezném, hogy ő (is) Nyilas... és ugye egy nyilassal már leéltem 20 évet... Nem tudom, hogy ez intő jel-e, hogy hagynom kellene, hogy ne menjek bele ebbe a kapcsolatba, mert itt is tényleg nekem kellene mindig alkalmazkodnom (?). És ugye hát 20 év után, erre van megint szükségem? Kicsit lusta is, olyan a seggétől kér tanácsot típus (?), viszont roppant jól főz és finom sütit tud csinálni. 😉😂 Most már értem a mondást miszerint 'A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út'...bár én nem vagyok pasi, deee... 😂😂

Noo, és az ő meglátása szerint én nem vagyok normális és flúgos vagyok (jaaa, egy újabb jelzőt kaptam minap: dilis 😂 - de nem sértődtem be ezen, hiszen IGAZ 😈😇 ), de ő se különb: "ha nem leszek szerelmes nem működik, ritka akit tudok szeretni" - fasza, két elbaszott ember találkozása... 👍 És újra és újra bebizonyosodik az, amit a Csernus mondott, hogy a hasonló, a hasonlót vonzza... 😄

Szóval, eltelt egy év, mint Magnetic*® Nem olyan régen valaki lájkolta az oldalamat, úgyhogy Hip - Hip Hurrééé! - már van egy tetszike' az oldalamnak - nem tudom, hogy ki az, valószínűleg olyan a beállítása, hogy nem láthatom, de KÖSZÖNÖM! 🙏

Tényleg egy nagyon fontos dolog kell, jobban mondva kettő ehhez az egészhez. Ahhoz, hogy felépítsen valamit az ember a semmiből, a nulláról (mindenféle hirdetés és kérés nélkül!), hogy valami újat hozzon létre, és hogy kiváltsuk az embereknek az érdeklődését vagy kíváncsiságát (?)... És ez nem más, mint: a KITARTÁS! és a TÜRELEM! 🙏

Hmm, pedig elméletileg híján vagyok a türelemnek...vagy lehet, hogy ezt NAGYon akarom?

Magnetic*®

"Az egyetlen halálos bűn az, ha az ember feladja." Stephen King