Nincsenek szavak... - “...SZOMORÚ VASÁRNAP...” folytatása

Előzmények: vizslamentéssel felvettem a kapcsolatot, mert szerettem volna örökbe fogadni egy öregecske vizslapárt. Az év első napján kaptam rá választ, hogy a Mamóka elaludt reggelre, a Papóka meg maradhat az ideiglenesnél. Majd felkerült Szultán a maga 15 évével, és döntöttem akarom őt, szebbé szeretném tenni a hátralevő napjait. Aztán kértek, hogy várjunk 1-2 napot, mert rosszul lett, meg hogy mit mond a doki. Folytatása:

Jan.5.

"Szia, Szeretnék érdeklődni, hogy hogy van Szultán - nem akarok tolakodónak tűnni tudom, hogy sok dolgotok van."

Jan.8.

"Szia, Ő már jobban van, én voltam romokban :) Sokan jelentkeztek rá, de Neked mutatnánk meg először, esetleg el tudnál megnézni Budapesten a III. kerületben?"

Jan.9.

"Szia, Nagyon örülök neki, hogy jól van :) Nem vagyok nagyon ismerős Bp-en, de megoldom :) Kérdőívet még nem töltöttem ki."

Jan.11.

"Szia, Szultán tegnap rosszul lett és máig nem mozdult és kimutatható baja nem volt... Ez az előző rosszulléttel összefüggött, így úgy döntöttünk elengedjük őt :( Köszönjük, hogy a gazdija lettél volna :( "

Jan.11.

"Szia, Borzasztóan sajnálom :( :( nem is tudok mit mondani....a szívem szakad meg... :((( ...rossz évzárás után, rossz évkezdet :(( Köszönöm, hogy írtál, minden jót kívánok Nektek!"

Ezután még volt egy-két levélváltás, de úgy döntöttem, hogy ezt nem osztom meg, mert nem publikus már...

Nem is tudom, mit írjak tényleg... Talán csak annyit, hogy nem értem az univerzumot, a jó Istent, és a többit, hogy miért...

Pedig már annyira vártam a nagy találkozást Szultánnal, és bíztam benne, hogy végre megtaláltam/rátaláltam arra amire/akire szükségem van. Valamiért mégse kapom meg...alig két hét alatt 3 kutyust veszítettem el, pedig az enyémek se voltak még.

Sokan erre biztos mondják/mondanák, hogy "csak kutyák" vagy, hogy éppen mit rinyálok hiszen nem is találkoztam velük. Leszarom. DE akkor is olyan mintha egy darabot kitéptek volna szívemből, velük halt a lelkem egy része.

A másik reakció, hogy miért nem fiatalabb kutyusokat választok. Miért ragaszkodom a 10+ -os virzslikhez...Ennek is nagyon egyszerű a magyarázata:

- egyrészt nekik kevés esélyük van, hogy kapkodjanak utánuk (+ badoos barátom' egyik kutyusa is 10+ -os, imádom a drága Fifókát, ahogy bújt, ahogy hagyta magát ölelgetni, simogatni lélek bizsergető volt...és nagyon hiányzik...)

- úgy gondolom, hogy ők már "lenyugodtak", én ilyen téren kezdő vagyok, szépen lassan egymást tanítgattuk volna (de legfőképpen ő engem)

- nincs nagy kutyás tapasztalatom se, egy fiatal kutyus elsőre meggondolatlanság lenne részemről, egy pillanat alatt a fejemre nőne'

Egy valamit viszont nem értek: a befogadó szerint már vagy egy hete alig kelt fel és maga alá ürített, akkor hogy lehet az, hogy találkozást szerveztek velem?! Nekem ez a történet kicsit sántít...ha találtak neki egy benfektes' gazdit akkor nem lett volna egyszerűbb ezt mondani?! Vagy csak a kommunikációjuk rossz maga mentés és az ideiglenes befogadó között? Nem értem, de lehet nem is kell...ezt sem...

Már ők se kérdezték meg, hogy esetleg nem akarok-e egy másik kutyust, és én sem... Valahol rossz ómen' vagyok még a kutyákra nézve is, jobb, ha nem akarok...

Azt hiszem, elengedem most ezt a vágyam is, valamiért nem akarja az univerzum, meg a többi, hogy kutyám legyen, hogy társam legyen, hogy barátom legyen, hogy barátnőm legyen, hogy bármim is legyen egyáltalán....

Magnetic*

"Ha valamire az ember nagyon vágyódik, rendszerint nem kapja meg. Csak amikor már elengedi a vágyódást - akkor jön a beteljesedés. Amikor nem akarsz, és nem követelsz már. Amikor minden tőled telhetőt megteszel - és utána rábízod az egészet az Istenre, a Természetre, nevezd, ahogy akarod. Ez a mágia titka: megvágyni - és elengedni." Müller Péter