“...SZOMORÚ VASÁRNAP...”

Az év első napja, hogy máshogy kezdődött volna, mint egy "szomorú vasárnap"... Reggel a leveleim böngészése közben rátaláltam a vizslamentés válaszára:

"...sajnos a mami meghalt, elaludt éjjel :( a Papóka megvan, de ahova került ott maradhat..."

Bőgtem, mint egy hülyegyerek... Szóval ez az újév, az új kezdet, az új lehetőségek tárháza? Remek... :( :(

Írták, hogy raknak fel egy idős vizslát, majd nézem az oldalt. És feltették Szultánt, aki 15 éves és imádni való cukin aludt. Nem néztem annyi idősnek, egy igazi kis ölelgetni való virzsliuraságot' láttam benne.

Gondolkodtam és azt vettem észre, hogy aggódom, hogy majd mi lesz ha, majd mi lesz ha, majd mi lesz HA... Mi a francot törődök a jövővel, amikor itt a nagy lehetőség, és én szeretni akarom Szultánt, amíg csak lehet! Döntöttem, akarom őt! Sőt, a posztja alá írt egy hölgy, hogy ő is ismer egy kilenc éves vizsla hölgyet, akinek szintén meghalt a gazdája, és ha nem találnak, neki valakit, elaltatják...

Végül megírtam nekik, hogy:

"Szia, Szeretném ennek az öregúrnak megszépíteni az életét, szeretném örökbe fogadni Szultánt. :)

Láttam, hogy egy hölgy írt a poszt alá, hogy ő is tud egy 9 éves vizslahölgyről, akinek ha nem lesz, gazdija elaltatják...nem tudom, hogy hozzátok kerül-e, de ha igen, őt is szívesen fogadnám!"

Két nap múlva érkezett a válasz:

"Szia, Azért nem írtam, mert Szultán éppen gyengélkedik :( várjunk, 1-2 napot, mit mond a doki és hogy van."

Mit is mondhatnék, folyamat ez kavarog bennem azóta is hogy: MIÉRT???

Szóval, próbálok túllépni badoos barátomon', elhatároztam, hogy örökbe fogadok egy virzslit. Mert lehet, tényleg erre van szükségem és nem mindenáron egy férfira, aki becsap, aki átver, aki csak hiteget....

És egyszerűen nem értem, hogy mi esküdött össze ellenem(?). Próbálok más útra lépni és még mindig csak a negatív hullámok jönnek. Megint jön a sablon duma: "lásd meg benne a jót..." Blablabla... MI EBBEN A JÓ? Vagy csak arra utal az univerzum, a jó Isten, a teremtő, a természet, hívjuk bárhogy is, hogy még ezt se érdemlem meg??? Hogy legyen egy kutyám?

Rájöttem végre, hogy azt tehetek, amit csak akarok, hiszen ma holnap 42 éves leszek, DE én még mindig csak másoknak akarok megfelelni. Mi van velem?!

Eddig azért toltam, hogy legyen kutyám, mert mi van, ha lesz valakim, mert mi van, ha majd ő nem szereti, mert mi van, majd ha mennem kell valahova, hogy mi van ha... mi van ha... ATYAÉG! Mi a francot művelek???... és végre mertem máshogy dönteni, változtatni MEGINT és lásd, csak ezt kapom. Mire akar ez engem tanítani??

Folyamat csak elutasításokba ütközök, és ez összetör, elveszi az erőmet, a hitemet, a reményemet, hogy jöhet még bármi jó is...

Valaki megmondhatná már végre, hogy: MIÉRT...

Magnetic*

"Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá - az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csak hogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen."

George Graham Vest