Vágy(álom) kontra valóság

Egy ideje visszatérő gondolat, egy kis töprengés afelett, hogy mi van itt körülöttem. Mi van az emberekkel, mi a franc bajuk van úgy általában...

Lassan már három éve, hogy felébredtem Csipkerózsika álmomból - vagy 20 év után - és csak kapkodom a fejem. Nem értem mi történt, hogy hová kerültem, hova lettek a talpig becsületes, őszinte és önzetlen emberek. Ok, aláírom húsz évvel ezelőtt is akadt egy - kettő seggfej, de...

De itt annyira megváltoztak az erőviszonyok, a viselkedések, az emberi kapcsolatok, hogy nem tudok mit kezdeni velük. Tényleg olyan, mintha húsz évig kómában lettem volna, most felébredtem és nem értem mi van körülöttem. Nem tudom, ki van kivel, és a legszörnyűbb, hogy nem tudom felvenni a ritmust velük...

Nem tudok mit kezdeni a kialakult helyzettel, helyzetekkel. Folyamatosan csak azt érzem, hogy azt éreztették/éreztetik velem, hogy nem vagyok elég jó. Mert gondolom, ha nem így lenne, most nem egyedül elemezgetném magam, hanem valami sokkal klasszabb dolgot csinálnék...

Egy kedves ismerősömmel néha agyalgunk kettecskén, de csak úgy virtuálisan. A minap is előjött a téma, ki-ki maga gondja, bánata. Ő írta, hogy ő elássa a baját jó mélyre. Mondom, hogy én nem tudom elég mélyre ásni, de kb. azt csinálom, mintha nem is lett volna...tudom, ez is valahol egy struccpolitika... :(

Írta, hogy ő nem így érez, inkább hálás, azért ami jó volt.

Hmmm, volt, hogy én is erre törekedtem, csak az még jobban fájt, hiszen tök jó volt vele...és most NINCS...semmise.

Aztán jött, hogy muszáj hálásnak lenni, és megbocsájtani saját magunknak, és főleg másoknak.

Erre csak azt reagáltam, hogy persze hálás vagyok mindazért, amim megvan, meg max annak örülök, hogy másnak van... Valahogy most azért nem tudok örülni, hogy VOLT...

De különben meg, akartam egy vizslát és lett...nem hinném, hogy máshogy működne, mondjuk egy pasi esetében is, nemde? Majd amikor jönnie kell, akkor majd jön az is...így fogom fel inkább.

Hmmm, szeretem mikor így állok hozzá, ilyen pozitívan, de még visszaeső vagyok... :D :D :D

Volt egy álmom, vagyis egy vágyam, hogy lesz még egy kislányom, Rozi. (még most is elérzékenyülök ezen és potyognak a könnyeim...) De ennek a három évnek az élményei után rájöttem, kb. egy hónapja, hogy esélyem sincs és elengedem...bármilyen fájó is... MAJD egy következő életemben megvalósul talán ez is...

Amit tudok, hogy ő volt az utolsó, akinek kiöntöttem a szívem és a lelkem. Mert nem akarok már több sértést, bántást, hazugságot, tutyimutyisságot. Sokszor hangoztattam, az utóbbi időben, hogy bár én is olyan lennék, mint ők... Könnyebben túl lennék sok mindenen, sőt... Magam is olyan lehetnék: egy önző, mit sem törődő ember, aki nem törődik a másik ember érzéseivel, csak elveszi, ami kell, ameddig kell és tovább áll, minden lelkiismeret furdalás nélkül.

Csak az a vicces az egészben, hogy mindezen tapasztalatok ellenére, amin átestem, sem akarok olyan érzéketlen, rideg ember lenni, mint ők!

Még most is visszhangzik a fülemben, amit az utolsó beszélgetésünkkor írt, valami olyasmit mondott, hogy: "velem sem bírnád karácsonykor, kibírhatatlan vagyok". Még csak esélyt sem adott nekem, hogy megtapasztaljam... Igazából végig ez jellemezte a "kapcsolatunkat", hogy folyamatosan lebeszélt saját magáról, én pedig győzködtem...és győzködtem...és győzködtem, hogy én vagyok az a valaki, akire szüksége van. Ő már valószínűleg azt sem tudja, hogy ki voltam, már a következő bimbózó badoos kapcsolatának írja: "Nincs lezáratlan nő ügyem..."

Valamiért nem tudok szabadulni tőle...

És ugye itt szokott életbe lépni az, hogy a jóra emlékezzek, azokra, a dolgokra, amikor együtt voltunk és jók voltak. Persze, hálás vagyok azért, hogy megismertem, de egyszerűen nem tudok boldog lenni, örülni, hiszen ott van egy szó...és ez a szó nem más mint a: VOLT...

Nem tudom, hogy meddig képes az ember ebben élni, ha folyamatosan csak elutasítják. Szerintem ez az egyik legrombolóbb dolog, ami érheti az embert, csak a "lelki tükrömbe" kell nézni és látom. Látom, hogy mit tett velem, mivé váltam: egyre jobban begubózok, egyre jobban elzárkózók emberek elől, eddig se voltam túl bizalmaskodó, de most meg pláne nem. Hogy fogok-e valaha is megbízni újra bárkiben? Fogalmam sincs...

Asszem elfáradtam...elfáradtam, hogy bárkit is győzködjek arról, hogy én vagyok neki a megfelelő....az a VKI...

Magnetic*

"Nem tudod mit tettél, elvettél mindent tőlem
minden jót megtagadó, őrült vad lett belőlem
Mérged megfertőzött, vírusként leépítve
a harcban elgyengült lelkem végleg kikészítve

Világom összeomlott, falai rám dőltek
levegőm egyre fogy már, megmentők nem jönnek
Hogyha kijutok egyszer, és újjáépítem,
Megtalállak, bárhová bújsz, és a méregfogadat kitépem"

Köteles Leander - Széttépett Érzelmek (Babylon)